Állandóan elégedetlenkedő

  Alapjáraton egy türelmetlen seggfej vagyok, de hála Robert Smith-nek, sikerült kissé visszább vennem az állandóan várok valamire attitűdömből. Végül is egész gyorsan eltelt ez a 12 év az utolsó Cure deluxe kiadás óta… (a Mixed up-ot nem számítva) … és akkor még nem is hőbörögtem a 4:13 Dream albumhoz felvett további dalok többször belengetett ki(nem)adásán, az évek óta készülő új Cure album(ok) és Robert szólólemez miatt. Ha kapok is valamit, úgyis elégedetlenkedem, mert hát aki sejti, tudja, hogy mi minden van amúgy a tarsolyban és marad kiadatlan vagy jócskán megkurtított (stílszerűen:   megcuretított), annak nem lehet igazán a kedvébe járni. No, de talán jobb is így. Ha elégedett lennék, akkor vélhetően boldogabb is lennék…és ha boldogabb lennék, már lehet, hogy rég nem Cure-féle érkaszabolós (ez mekkora sztereotípia wazze!) zenéket hallgatnék, hanem a Balaton Sound-on ránganék bedrogozva a négynegyedes gépzenére.   1992. Fiatalság, bolondság… a sok szar mell...