THE CURE - Wish (30 éves jubileumi kiadás)
Alapjáraton egy türelmetlen seggfej vagyok, de hála Robert Smith-nek, sikerült kissé visszább vennem az állandóan várok valamire attitűdömből. Végül is egész gyorsan eltelt ez a 12 év az utolsó Cure deluxe kiadás óta… (a Mixed up-ot nem számítva) … és akkor még nem is hőbörögtem a 4:13 Dream albumhoz felvett további dalok többször belengetett ki(nem)adásán, az évek óta készülő új Cure album(ok) és Robert szólólemez miatt.
Ha kapok is valamit, úgyis elégedetlenkedem, mert hát aki sejti, tudja, hogy mi minden van amúgy a tarsolyban és marad kiadatlan vagy jócskán megkurtított (stílszerűen: megcuretított), annak nem lehet igazán a kedvébe járni. No, de talán jobb is így. Ha elégedett lennék, akkor vélhetően boldogabb is lennék…és ha boldogabb lennék, már lehet, hogy rég nem Cure-féle érkaszabolós (ez mekkora sztereotípia wazze!) zenéket hallgatnék, hanem a Balaton Sound-on ránganék bedrogozva a négynegyedes gépzenére.
1992. Fiatalság, bolondság… a sok szar mellett több, mára megszépült, számomra kedves emlék. Rohantam (hm, talán a Solaris nevű) hanglemezboltba, hogy megvegyem az új Cure albumot, immáron CD-n. (Kb. ekkoriban kaptam meg első CD lejátszómat és a Wish –ha jól emlékszem, a Kiss me után a második lemez volt, amit beszereztem. Előtte műsoros kazikat vettem – vettünk Gusztikával az Áramütött Aligátorban… egyet ő, egyet én, aztán átmásoltuk üres kazira egymásét. A fentebb már megnevezett lemezboltban meg bootlegeket másoltattunk. ) Ezekre az időkre abszolút nosztalgiával tekintek vissza annak dacára is, hogy azóta a számunkra is kinyílt (virtuális, webes) világban sokkal több mindenhez juthatunk hozzá legálisan is fizikai hordozón, vagy tölthetünk le tömörítve / tömörítetlenül. Igen, nosztalgiával… mert számomra egyfajta program volt végigfutni az általam ismert lemezboltokat, hol is kaphatom meg esetleg a(z akkor még nagyobb számban leledző) cimborák, barátok előtt az aktuális megjelenést. (Utolsó ilyen talán a Bloodflowers album volt, amit a lemezboltban dolgozó (akkor még barátomnak gondolt) ’havernek’ a hivatalos megjelenés előtti napon büszkén lobogtatva bevittem. Persze az album már a megjelenés előtt ronggyá lett hallgatva, lévén, kikerült a netre jóval korábban.)
A 2004-es selftitled albumot már egy volt iskolatársam által szereztettem be, bár ekkoriban volt még több lemezbolt is Budapesten… olyan is, ahol vállalták az európai piacra szánt kiadáson kívül mondjuk az amerikai, japán kiadások beszerzését is.
Rá egy évre indult emlékeim szerint a deluxe reissue széria, igaz, a Trilogy DVD –ben is beígértekhez képest más sorrendben ( Pornography – Disintegration – Bloodflowers) és a negyedévenkénti 3-3 remaszter megjelentetése is valahogy elsikkadt. Persze Robert is átgondolhatta, áttervezhette az egészet és kicsit megpróbálva az Ő fejével gondolkodni, lehet, hogy az egyes újrakiadások megjelentetésének időpontjaival kapcsolatban valami ’mesterterv’, netán logika is körvonalazódhat egyszer… bár ez borulni látszik pont a Disintegration nem kerek évfordulós kiadása kapcsán… IS. Úgyhogy félek, logikát azt nem kell nagyon keresni, legfeljebb olyan szinten, hogy például miért is nem adta / adja ki a 2008 –as album folytatását. (Teóriám szerint ez is szépen be fog illeszkedni a deluxe-ok sorába, majd valamikor 2028-2029 táján. De ne legyen igazam! Szeretném előbb hallani már azt a másik 16 kiadatlant abból a korszakból.)
Szóval… 2022. Az élet már nem annyira szép és jó. Vén fasz lettem, nem csak háklis és örök elégedetlenkedő. Viagra még nem kell, de félek, hogy a hamut is előbb fogom mamunak mondani, mint hogy bizonyos dolgok, amikre várok, megjelenjenek.
No, de most akár örülhetnék is. 30 évvel az eredeti album megjelenése után idén érkezik a Wish 3CD-s kiadása sok extrával.
Sok extrával… de nem az összessel. (Brühü-brühü!)
Persze, amikor több tucat demóból lehet már szemezgetni, akkor törvényszerű, hogy egyre több dolog marad le végül. Amiről az ember nem tud, az nem hiányzik. Amiről meg tud és valaki ’bennfentesnek’, tűzhöz közelibbnek hála megismerhette (lebutított minőségben), akkor a hivatalos kiadás kapcsán feltűnik neki, ha nem kap meg mindent, avagy nem úgy kapja meg, ahogyan az anno valójában szalagra, DAT-ra, merevlemezre került.
Így vagyok most a Wish bónuszanyagával is. Félig érzem csak tele azt a poharat. De nem! Nem akarom magam meghazudtolni. Valójában inkább félig üresnek érzem a poharat. Egyik szemem sír, a másik meg… halványan mosolyog.
Anélkül, hogy nekiállnék konkrétan idézhető nyilatkozatokat ide másolni, próbálok az emlékeimre hagyatkozni. A Wish-hez 40 demót rögzítettek. (Stimmel?) Nyilván ez 40 stúdióban rögzített demót jelent, de ezt a negyvenet vélhetően ennél is több, a zenekari tagok által otthon rögzített demóból, dalötletből válogatták ki és próbálták meg a közös kidolgozásukat. Ebből aztán az album (és a beharangozott instrumentális lemez) ’élesben történő’ felvétele során 25 jutott át a szűrőn, de csak 24-nek ismerjük a címét illetve a munkacímét. (Feltételezem persze, hogy ebbe a 25-be beleszámolhatom a ’Tape’ –et is… mert ha nem, akkor nem egy, hanem két szám címét is homály fedi.)
Jó pár évvel ezelőtt felkerült a netre a tervezett instrumentális album (Music for dreams) anyaga. Ez 14 számos volt… valójában csak 13, mert a kiszivárogtatott lemeznek mintegy keretes szerkezetet adva az eddig ’Swing’ –ként ismert –valójában ’Swing change’ két némileg eltérő, kiegészített, átkevert változata szerepelt. Úgyhogy a 40-ből lehet, hogy nem egy, nem kettő, hanem 3 szám címe ismeretlen továbbra is? Ja, hogy többeknek nem csak ez az egy-két számcím ismeretlen csupán?
Korábbról nyilván bevillannak olyan számcímek, mint ’Old England’, ’Heart attack’ (vagy a ’Doing the unstuck’ korai verziójaként az ’SLVVY’).
Sikerült évekkel ezelőtt leleveleznem a Music for dreams lemezt megosztó jóemberrel több demó címét is, de nem árulta el a nála lévő 3CD-nyi anyag teljes tartalmát. (Ha jól emlékszem, hozzá a demókon dolgozó, vagy a demóstúdióban ahhoz valahogy hozzáférő emberen keresztül jutott el, de visszaolvasva a megosztott hangfelvételek kapcsán kirobbant kisebb jogi purparlé leírását, jobb, ha nem is emlékszem pontosan, mi hogyan történt.
Ezzel kapcsolatban a Curefans(pont)com –on is megtalálható a ’magyarázat’, vagyis annak publikus része:
„To make it short, while i was discussing this topic on
another forum (well, i look for information everywhere i can), i chat with
someone who explained to me that this subject should stop not discussion but at
least allow downloads. In fact it seems 'someone borrowed' the master tapes
whereas he was not allowed to , and put it on the internet. It was obviously
not allowed and Universal are said to already have taken action in the past
about the internet distribution of these demos. So, although I am very
disappointed for the fans who don't have these tracks, I think you would be
well advised to taken these off. And maybe explain why, if you think that might
help fans to understand.
There, I've don what i think i should do. If the cure were to make these demos
available on the official site, that would solve the problem easily. I hope
they will do one day.”
Most – a Wish deluxe újrakiadás beharangozójából megtudhattam az eddig nem ismert demó címét is.
Az immár hivatalos tracklistát összevetve eddigi ismereteimmel, tudom, mi maradt le és mi az, ami ha rá is került az új kiadványra, editálva, olykor durván megcsonkítva szerepel csak.
A Join the dots-on már kiadott ’Doing the unstuck’ remixnek deluxe-on történő újbóli megjelentetése számomra felesleges helykitöltésnek tűnik csupán. Ha már remix, alt.mix, akkor miért nem a csak vinylen megtalálható ’High – trip mix’ került fel?
És a sokak által nem birtokolt, igaz, CD-n jó minőségben amúgy némi szerencsével fellelhető ’A letter to Elise – extended mix’ miért maradt le, ha amúgy a kislemezes dalok szerintem jól ismert remixeit felpakolták? Egyáltalán… nem lenne jobb egy remix gyűjteményt is megjelentetni külön kiadványként?
Nem elég a CD-nként rendelkezésre álló 80 percnyi játékidő? Ez kifogásnak gyenge lenne, pláne, ha figyelembe vesszük, hogy a Wish deluxe boxset 2. CD-jére (ha jól számolom) csak 66 perc 47 másodpercnyi anyagot raktak. Tehát több demó is ráfért volna, vagy a jelenlegi felhozatalból kevesebbet rövidítenek meg.
A boxset 3. CD-jén is majd’ 10 perc üresség tátong, ordítva, hogy még valamit rá lehetett volna zsúfolni.
Lehetett volna akár 4CD-s is a boxset. Tök jó lett volna, ha az album összes dalának demója megjelenik (CD2) , így a másik demókkal megpakolt CD-re editálatlanul rámehetett volna az összes többi (CD3)… a CD4 meg a Lost wishes + outtakes, remixes, etc.
Egyelőre nem úgy néz ki, hogy –mint a Disintegration deluxe megjelenésekor, lesznek hivatalosan netről letölthető további extrák, demók, koncertfelvétel, bármi.
Tényleg csak én vagyok ennyire finnyás savanyújános? Rohadt elégedetlenkedő vagyok, mert ők a kisujjukat adják, de nekem a kezük se lenne elég?
Szégyellem is magam… persze csak úgy visszafogottan. Titkon meg reménykedem, hogy egyszer a most ki nem adott dolgok is megjelennek, a rövidített dalok meg teljes pompájukban hozzáférhetőek lesznek. Na, addig álljak fél lábon!
Az esetleg visszatetszést keltő nyüszögéscunami után akkor hadd összegezzek és írjak le pár szubjektív meglátást!
A 40, akarom írni, 39…khm, lehet, hogy csak 38 (magyarázatát lásd fentebbi morfondírozásomban!) dalcím a következő…
(Jelölöm, hogy mi az, ami nemhivatalosként korábban letölthető volt /DL/, illetve hogy mi az, ami most napvilágot lát /CD/ és közülük melyiket jelentetik meg rövidítve /CD edit/ vagy vélhetően editálva /CD edit ?/ . Az /X/ -szel jelöltek demó formában nem érhetők el jelenleg:
01. Open /X/
02. High /X –Simon Gallup házi demójaként volt letölthető ’Anniversary’ munkacímmel/
03. Apart /CD – ’Boris’s song’ munkacímmel/
04. From the edge of the deep green sea /X/
05. Wendy time /DL/ + /CD/
06. Doing the unstuck /DL – ’SLVVY’ munkacímen ismert/
07. Friday I’m in love /X/
08. Trust /CD/
09. A letter to Elise /CD/
10. Cut /CD – ’Away’ munkacímmel/
11. To wish impossible things /CD - 'V' munkacímmel/
12. End /X/
13. Twis twilight garden /CD – munkacíme ’Under inside’/
14. Play /CD edit?/
15. Halo /CD/
16. Scared as you /CD –’Christmas story’ címmel is ismert/
17. The big hand /CD/
18. A foolish arrangement /DL –munkacíme ’HK’/ + /CD edit/
19. Uyea sound (instrumental) /DL – ’Old Scotland’ munkacímmel/
20. Cloudberry (instrumental) /X/
21. Off to sleep (instrumental) /DL/
22. The three sisters (instrumental) /X – munkacíme amúgy ’T-3’ volt/
23. A wendy band (instrumental out-take) /CD/
24. Ismeretlen számcím (studio out-take) /X/
25. ’Tape’ (instrumental, koncertintró) /Sideshow CD-n/
26. Abetabw
(instr. Demo) /CD edit?/ >>> 'Bastard'
27. Bastard
(instr. Demo) /DL/ >>> 'Abetabw' <<< ???
28. Boon (instr. Demo) /DL/
29. Dark affair (instr. Demo) /DL/
30. Frogfish (instr. Demo) /DL/ + /CD/
31. Full moon (instr. Demo) /X/
32. Heart attack (instr. Demo) /DL/ + /CD/
33. Miss Van Gogh (instr. Demo) /DL/ + /CD edit/
34. Now is the time (instr. Demo) /DL/ + /CD edit/
35. Old England (instr. Demo) /DL/
36. Porl’s (instr. Demo) /DL/
37. Swing change (instr. Demo) /DL/ + /CD/
38. T-6 (instr. Demo) /CD/
39. T-7 (instr. Demo) /DL/ + /CD edit/
40. T-8 (instr. Demo) /DL/ + /CD edit/
E blogbejegyzés napján újrahallgattam az anno megszerzett, letöltött demókat és értetlenkedve csóválom a fejem, hogy ez vagy az miért nem került fel a 30 éves jubileumi kiadásra vagy anno éppen miért is nem rögzítették az album felvételei során, mint potenciális B-oldalas dal vagy miért is nem pakolták fel a LOST WISHES –re.
A Wish hangzásához passzoló –így akár most utólag bőven bevállalható szerintem a ’Boon’, pech, hogy nem adják ki hivatalosan a demót.
A ’T-8’ amolyan szívem csücske, bár hangzása szerintem elüt a Wish-től, de ezt stúdióban megoldhatták volna szerintem… B-oldalasként tök jól funkcionálhatott volna mondjuk a negyedikként betervezet, aztán végül sztornózott ’Doing the unstuck’ maxin. Bár lehet, hogy Robertnek se volt hozzá szövegötlete… lehet, épp ezért akár a LOST WISHES –en is elfért volna, bár tény, hogy nem igazán álomszerű… sodrásában ugyan passzol mondjuk a ’The three sisters’ mellé.
S ha már ’Doing the unstuck’… a ’Miss Van Gogh’ egy ’High’ –ba oltott ’Doing the unstuck v.2.0’ . Az elkaszált 4. maxi B-oldalasaként simán elfért volna, még ha maga az A-oldalas nóta is eszembe juthat róla.
A ’Now is the time’ viszont az albumon is megállhatta volna a helyét.
Némi poszt-Disintegration feeling ugrik be a ’T-7’ –ről, de a kibővített LOST WISHES-en is bőven elfért volna akár az ’Uyea sound’ –dal párba állítva.
És ha szóba hoztam a Disintegration-t… Az album felvételei során rögzített ’Delirious night’ –ot idézi meg számomra a ’Dark affair’. Külön érdekessége, hogy a ’Strange attraction’ elején hallható misztikus szinti hangot már évekkel a Wild mood swings előtt megtalálta valaki a hangszerén.
Ahogy a Disintegration extrái között megjelentetett ’Tuned out on RTV5’ és ’Fuknnotfunk’ is kilógtak a sorból, a Wish demo sessionjei során rögzített Porl Thompson dalok sem illettek volna bele a Wish hangzásába. A ’Porl’s’ szimpla gitártekerés, a ’Heart attack’ és az ’Old England’ mellékvizén elmenne. A ’Frogfish’ –ről csak vélelmezem, hogy Porl ötlötte ki, leginkább a ’Hot hot hot!!!’ ugrik be róla (persze a Kiss me dala sokkal jobb).
Na, hirtelen ennyi jutott eszembe, ami kikívánkozott belőlem a Wish újrakiadás kapcsán.
Robert belengette, hogy a Wild mood swings remasztere is körvonalazódni látszik, talált hozzá 7 kiadatlan dalt, ami szintén gondolkodásra ösztökélheti azokat, akik képbe vannak, hogy azon albumhoz is 25 dalt vettek fel. Tehát 5 stúdióban rögzítettet illene kapnunk és 2-t, ami mondjuk csak demó formájában létezik. De ahhoz képest, hogy a Wish kapcsán is mintha 36 demó megjelentetéséről gagyogott volna Robert, nem lepődök meg, ha ez a 7 Wild mood swings kiadatlan is csak 2-3 lesz csupán.
(2022.07.30)
Megjegyzések
Megjegyzés küldése