Bejegyzések

A táska ül, Te meg állsz... avagy bunkó magyar szokások -1. rész

 Csókoltatom az Amodent fogkrém új reklámplakátjának kiagyalóját! Ezek szerint az ő szemét is csípheti az az évek óta dívó paraszt szokás, hogy a tuflák idióta - kortól, nemtől függetlenül!- a táskáját (legalább) egy ülésre rakja, nehogy már más is le tudjon ülni. A sok lúzer meg persze nem szól, hogy "ugyan vedd már az öledbe vagy rakd az ülés alá a táskádat, szatyrodat"... a HÉV-en meg a feje feletti poggyásztartóra is tehetné, de nem, dafke úgy teszi, hogy oda más már ne üljön. Jól el is terpeszkedik vagy kinyújtja a lábait: a szembe lévő ülésre is csak cipőkanállal préselhesse be magát az ember és félig kifordulva, feszengve ülhessen csak. Nem tudom, miféle perverz újmagyar szokás ez, de engem arra ingerel az efféle bunkók látványa, hogy csak azért is leüljek... és nem, kedves bunkócskáim, nincs mit megköszönöm. Jó, hogy nem vártok érdemrendet azért, ha némi homlokráncolásom, beszólásom hatására méltóztatjátok a kibaszott csomagot az öletekbe venni. Tudom, újat mondok mos...

Miért is gyűlölöm az embereket?

 Áldozatnak születni kell. Számos dolog predesztinálhat erre egy magamfajta lúzert: testmagasság, testalkat, arcszerkezet, testi hibák, fogyatékosság, szemüveg, fogszabályzó, illetve a sapka / cigi... ti.: vagy van rajtam, vagy nincs / vagy füstszűrős, vagy nem az. Vannak egyedek, akiknek mindegy, miért köt bele a másikba. Illetve annyira nem is mindegy. A lényeg, hogy valamilyen szempontból 'gyengébb' legyen a célpont s így a szemétkedő egyed a vegzált áldozata fölé kerekedjen. Pedig aki magánál gyengébb célpontot keres, az -azon kívül, hogy egy ritka nagy pronyó geci, valójában egy látens lúzer, egy olyan faszfej, aki saját életének hitványsága miatt másokat talál meg, hogy a  sorson revansot vegyen. Nos, én áldozat típus vagyok. 170cm magas vagyok. Nagy  ügy -gondolhatnám, vannak nálamnál alacsonyabbak... nekik mennyivel több szemétkedést kellhet elviselniük? De az 'áldozatnak' nem ez az egyetlen olyan tulajdonsága, ami miatt kipécézik maguknak. Ennél több kell által...

THE CURE - Wish (30 éves jubileumi kiadás)

Kép
  Alapjáraton egy türelmetlen seggfej vagyok, de hála Robert Smith-nek, sikerült kissé visszább vennem az állandóan várok valamire attitűdömből. Végül is egész gyorsan eltelt ez a 12 év az utolsó Cure deluxe kiadás óta… (a Mixed up-ot nem számítva) … és akkor még nem is hőbörögtem a 4:13 Dream albumhoz felvett további dalok többször belengetett ki(nem)adásán, az évek óta készülő új Cure album(ok) és Robert szólólemez miatt. Ha kapok is valamit, úgyis elégedetlenkedem, mert hát aki sejti, tudja, hogy mi minden van amúgy a tarsolyban és marad kiadatlan vagy jócskán megkurtított (stílszerűen:   megcuretított), annak nem lehet igazán a kedvébe járni. No, de talán jobb is így. Ha elégedett lennék, akkor vélhetően boldogabb is lennék…és ha boldogabb lennék, már lehet, hogy rég nem Cure-féle érkaszabolós (ez mekkora sztereotípia wazze!) zenéket hallgatnék, hanem a Balaton Sound-on ránganék bedrogozva a négynegyedes gépzenére.   1992. Fiatalság, bolondság… a sok szar mell...